KÁRPÁTALJAI TUDOMÁNYOS ADATBANK
Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntünk honlapunkon!
A kárpátaljai magyar tudományos életben folyamatos munka zajlik, melyet az elért egyéni és csoportos kutatói teljesítmények, a sikeres doktori védések is bizonyítanak. A Momentum Doctorandus Kárpátaljai Magyar Doktorandusz szervezet ezen eredmények megjelentetése, szélesebb körben való megismertetése céljából hozta létre ezt a honlapot, mely a „Kárpátaljai Tudományos Adatbank” c. pályázat keretein belül valósult meg, a Bethlen Gábor Alap támogatásával. A támogatás egyelőre csak egy szűkebb adattár létrehozását tette lehetővé, amit a jövőben folyamatosan bővítünk. Az első lépésben az alábbi 3 fő területre koncentrálunk:

1. Kárpátaljával kapcsolatos elektronikus könyvek
Ebben a részben a Kárpátaljával kapcsolatos tudományos igényű bibliográfiát próbáljuk meg összegyűjteni. Saját adatbázisunk mellett a megvalósításban olyan, már meglévő tudományos tartalmú oldalak elektronikus adatbázisa is segítségünkre van, mint az Országos Széchenyi Könyvtár Elektronikus Adattára, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gyűjteménytára, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet Adattára, illetve a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kiadványgyűjteménye.

2. Kárpátaljai disszertációk
Itt azokat a doktori értekezéseket gyűjtjük össze, amelyek kárpátaljai magyar kutatók tollából születtek, és amely kutatók hozzájárulnak ahhoz, hogy disszertációjuk, vagy azok tézisei felkerülhessenek honlapunkra. Az oldalon fellelhető doktori értekezések nem csak abban nyújthatnak segítséget, hogy a kutatók megismerjék egymás munkáit, de az egyes munkák jó példaként szolgálhatnak a doktori munka megírása előtt álló fiatal kutatók számára is.

3. Kárpátaljai magyar doktoranduszok, fiatal kutatók bemutatkozása
Szeretnénk minden kárpátaljai magyar doktorandusz és tudományos fokozattal még nem rendelkező fiatal kutató számára lehetőséget biztosítani arra, hogy röviden bemutatkozhasson. A bemutatkozás célja, hogy megismerjék egymás kutatási témáját, valamint szélesebb körben is megismertessük tudományos tevékenységüket nem csak a kárpátaljai, de a Kárpát-medencei tudományossággal is. Ezen kívül elősegítheti a tudományos kapcsolatok kialakulását, annak egyszerűbbé tételét, egyes tudományterületek képviselői között.

Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, aki hozzájárultak adattárunk kialakításához. Külön köszönetet szeretnénk mondani azoknak, akik tudományos anyagaikkal gazdagították honlapunkat, hozzáértésükkel, tanácsaikkal segítették munkánkat: az MTA TK Kisebbségkutató Intézet, a II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kara, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, valamint a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet munkatársainak.

Adatbankunk tartalmát folyamatosan bővítjük, ezért várjuk a további bemutatkozásokat, tudományos munkákat a karpataljai.adatbank@gmail.com címre.

Hasznos böngészést kíván
a Momentum Doctorandus csapata!


csak az Adatbankban
FRISS FELTÖLTÉSEK
HASZNOS LINKEK

KAPCSOLAT

FACEBOOK